Când oamenii devin piatră, bronz, lemn, nume de muzee, de străzi…. /Amikor az emberekből kő, bronz, fa lesz, amikor múzeumok és utcák nevévé válnak…
Beá a fost ucisă la doar 30 de ani de Boné Ferenc, iubitul ei de la acel moment. Ucisă și aruncată într-o pădure, în pungi de nylon. În primăvara anului 2022.
Ce se va întâmpla cu acest om după cei două zeci de ani de închisoare, în ce recipient al vieții de acum sau de apoi, va intra, nici nu mă mai interesează. El va îngroșa rândurile unei categorii de bolnavi mintal pe care justiția (în care ar trebui să ne putem pune încrederea), n-a știut să-i izoleze și să-i facă inofensivi. N-a știut, n-a vrut, i-a durut undeva. Cumplit e că încă se întâmplă, acești nebuni sunt încă printre noi și fac victime periodic. Pare că așa va fi întotdeauna, poate ține de caracterul nostru autodistructiv, nu știu, nu mă pricep. Sunt însă uluit în permanență...
Mă opresc aici, pentru că fiecare cuvânt doare. Pun două fotografii cu ea, doar să ne uităm un pic în ochii ei buni.
Mai multe despre premiul Beáta Molnár, care abia a fost decernat pe acest an, aici, pe site-ul Universității Sapientia.
Amikor az emberekből kő, bronz, fa lesz, amikor múzeumok és utcák nevévé válnak…
A legtöbbünkből föld lesz. Beleolvadunk ebbe a homogén, befogadó, talán túlságosan is befogadó masszába, ha figyelembe vesszük, miből is vagyunk mi, emberek gyúrva. Néhányan szoborrá válnak a tereken, intézmények nevei, városrészek nevei, hajók nevei, repülőgépek nevei, kitüntetések nevei lesznek…
Beáta díj lett.
Mint a fent említettek mindegyike, ez a létváltozás egy emlékezési forma is – a szülei, összetört szívvel (el sem tudom képzelni, hogyan lehet tovább élni egy ilyen esemény után) meg akarták tartani őt az emberek emlékezetében. Ez a monumentálissá válás módja, amely némelyekkel megtörténik. Úgy tűnik, nem válogat se kor, se eredet, se faj, se etnikum, se bőrszín szerint. Csak megtörténik.
Korábban határozottan kiálltam volna amellett, hogy a monumentális jelenségnek nincs kiterjedése, hogy az ember, bármerre is vezet az útja az életben, maga a monumentum. Már nem hiszem ezt. Egyáltalán nem. Beátát mindössze 30 évesen ölte meg Boné Ferenc, akkori élettársa. Megölte és nylon zacskókba csomagolva eldobta az erdőben. Hogy mi lesz ezzel az emberrel a húsz évnyi börtön után, milyen tartályba kerül az életben majd vagy a túlvilágon, az már nem érdekel. Azoknak a mentálisan betegeknek a csoportját fogja növelni, akiket az igazságszolgáltatás (amiben megbíznunk kellene) nem tudott izolálni és ártalmatlanítani. Nem tudta, nem akarta, nem érdekelte és ezzel kapcsolatban egyelőre semmi nem változott. Mert még mindig megtörténik. Ezek a deviáns elmeháborodottak még mindig közöttünk élnek, és időről időre áldozatokat szednek. Úgy tűnik, ez mindig így lesz, talán ez is önpusztító természetünkből fakad, nem tudom, nem értek hozzá… Végtelenül megdöbbenek viszont minden alkalommal.
Itt megállok, mert minden szó fáj. Beteszek inkább néhány képet, hogy nézhessünk egy pillanatra Beáta jóságos szemeibe. Mesélek majd máskor a Molnár Beátával kapcsolatos élményeimről is. Mindig végtelenül nehéz és szép emlékezni rá.
További részletek a Molnár Beáta-díjról, melyet most ítéltek oda az idei évre, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem weboldalán találhatóak.
Foto/ Csiki Réka Orsolya, Kiss Anna
Despre autor
